DIGITÁLIS TÉMAHÉT

„Készítsetek társasjátékot!” pályázat

A Craftunique csapata már megalakulásuk előtt tudta, hogy nyomtatóik nagy szerepet játszanak majd az oktatásfejlesztésben is, és segíthetnek játékossá tenni a gyerekeknek a tanulást. A cég létrejötte óta több pályázatot is hirdetett, hogy népszerűsítse a 3D nyomtatást a hazai tanintézetekben. 2017 tavaszán 14 iskolának biztosított 3D nyomtatót 1 hónapos teszthasználatra, melyből 5 intézmény meg is tarthatta az eszközt.

Ők azok, akik a legjobb társasjátékokat tervezték meg,
készítették el és azóta is lelkesen ülik körbe egy kis móka kedvéért a művüket.

A pályázat története

A pályázat története a starttól a célig

A Craftunique társasjáték-készítő pályázatot hirdetett 14 iskola között, ahol a verseny legjobbjai, 5 iskola 1 hónapos próba után megkapta a 3D nyomtatót.

A diákokból és segítő tanáraikból álló csapatok azon dolgoztak, hogy egy igazán egyedi, rájuk szabott társasjátékot alkossanak, mely

  • ötletében és kivitelezésében is eltér a megszokottaktól,
  • egy választott iskolai tantárgyhoz kapcsolódik,
  • alkalmas arra, hogy 4 vagy több résztvevő játszhasson vele egyszerre,
  • legalább 25%-ban 3D nyomtatóval készült.

A győztes pályaműveket az alábbi szempontok szerint választottuk ki:

  • legyen egyedi a kivitelezés
  • inspirálja a célcsoportot
  • adjon át tárgyi tudást
  • rendelkezzen hiánytalan dokumentációval
  • tartalmazzon részletes játékszabályzatot
Az iskolák munka közben

Az iskolák és a végeredmény is a gyerekek szárnyaló ötleteiről és kreativitásáról árulkodtak.

Öröm volt látni a lelkesedést és a pályamunkák sokszínűségét, melyek méltán bizonyítják a 3D nyomtatás sokoldalúságát is.

Gratulálunk, a Bálint Márton Általános Iskolának, a Bethlen Gábor Általános Iskolának és Gimnáziumnak, a Csornai Általános Iskolának, a Hatvani Szent István Általános Iskolának és a Szent Imre Katolikus Általános Iskolának! A többieknek pedig nagyon köszönjük a lelkes részvételt!

Nézze meg a 14 iskolát munka közben
és az elkészült műveket! 

Belenézett az anyagokba? Ha igen, mondanunk sem kell, hogy komoly dilemmában voltunk az öt legjobb pályázat kiválasztásánál.

Végül az öt CraftBot nyomtatót a serleg ikonnal jelölt iskoláknak ítéltük.

Nekik külön gratulálunk, de a többiek is nagyon köszönjük a remek ötleteket és a pályázatba fektetett munkát, lelkesedést!